Joss Whedon nevét most felváltja Shane Blacké, és idén őt kell éltetni. Shane Black megcsinálta! Megmutatta, hogy nem kell egy szuperhős alakulat ahhoz, hogy elszálljon az agyunk, elég egy tartalmas forgatókönyv, egy jó nagy csavarral, a megszokott látványelemekkel, no meg RDJ-vel, aki ezúttal már igazán megcsillogtathatta színészi képességeit, hiszen Black bízott benne. Kellett ez a bizalom, hiszen előzetesen megejtették, hogy ebben a filmben már Tony Stark nagyobb szerepet kap, nem csak Vasemberre fognak igazán fókuszálni, és ezt lehetett volna nagyon rosszul is elintézni.
Persze az előző filmekben is kaptunk Tony Starkot, de azokban a filmekben nagyon egybe olvadt a két karakter. A páncél nélkül nem igazán tudta megmutatni, mire is képes - felfedezett egy új atomot, meg ugye összebarkácsolta a páncélokat, de ezeken kívül élesben nem láthattuk eddig. A harmadik felvonásban azonban erre is odafigyeltek, hogy megmutassák, hogy Tony Stark a saját lábán is képes megállni. De nemcsak az akcióra ügyeltek, hanem a lelki fejlődésre is, amin Stark az Avengersben történtek miatt elindult, és ebben a filmben végig is megy. Eddig ficánkolt RDJ a szerepben, hiszen szinte csak magát kellett adnia, de most végre belemélyülhetett Stark bugyraiba, és ez is jól állt neki.
Hatalmas taps jár a készítőknek, hiszen a film legnagyobb csavarját nem lőtték el sem a trailerben, sem pletyka terén. Persze, aki utána olvasott, mint én, az tudta, hogy nem csak a Mandarin bukkan fel, mint esetleges ellenség, és a film elején gondolkoztam is azon, hogy vajon hogyan fér majd el a cselekményben két főgonosz. Aztán jött a film közepén a megvilágosodás és a csettintés. Guy Pearce és Ben Kingsley is emelték játékukkal a film színvonalát, főleg utóbbi volt zseniális.
Black tanult az első két film hibáiból, és szépen építette fel az egész történetet, nem volt igazán kapkodás - bár lehet második megnézésre már máshogy gondolnám ezt. Odafigyelt a többi szuperhősös film hibáira is. Stark zsenialitása mindig előre viszi a cselekményt és saját jellemfejlődését - pl. a The Dark Knightban mai napig felesleges jelenetként hat számomra, amikor Batman az ujjlenyomatot vizsgálja a lövedékeken - nincsen üresjárat, és a szálakat mindig a legjobbkor rakja a háttérbe, hogy aztán a semmiből ismét előkerüljenek. Ki merem jelenteni, hogy az Iron Man franchise legjobb epizódját készítette el Black, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy az Avengers szintjén van. A poénokat megtartotta, de közben elmélyítette a karaktereket, és még emberibbé tette őket, ha lehet ilyet mondani egy szuperhősös filmvilág karaktereiről. Na és az akciókra sem lehet panasz, ezúttal nem két perc alatt végeznek a főgonosszal, sőt... Amiért mindenképp plusz pont jár, az a frappáns narratív keret, ami viszont csak a végefőcím utáni szokásos jelenetben derül ki, hogy mi is az. Én jót nevettem rajta, igaz, azt vártam, hogy a következő Marveles filmeket fogja ismét megalapozni. Ki kell még emelnem a zenét, melyet Brian Tyler komponált, és ezúttal a végefőcím alatt is az ő témái zúznak a megszokott rock-nóták helyett, de ez egyáltalán nem gond. A film egyetlen negatívuma, hogy 3D-ben semmi extrát nem ad (ez sem), és nem is értem igazán, hiszen enélkül is rekordokat döntene a nézettség.
Hatalmas filmélmény, mindenkinek bátran ajánlom. Nem úszhatja meg egy A- alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése